Egyik pénteken egyéb elfoglaltságok miatt Miss Mini a-púúú-val ment a Parksarokba a sütödei foglalkozásra. Előtte a Szent István parkban sétálgattunk, homokoztunk és csúszdáztunk a többi gyerekkel, amiből Prüntyinek továbbra is a többiek szemlélése volt a legizgalmasabb. Aztán nagy nehezen sikerült onnan kitrükközni, hogy elmenjünk az egy sarokkal arrébb lévő programra.
A kisasszony csak második alkalommal volt a foglalkozáson, de nagyon otthonosan mozgott. Leültünk Fannival az asztalhoz és addig nem is mentünk sehova, amíg nem volt meg a frissen sütött sütink. Szitával szórtuk a lisztet, kézzel gyúrtuk a tésztát. Kígyót, lepényt, halat formáztunk, majd a tepsire tettük. Majd ezeket újra és újra, néha már a kész alakzatot kezdte újra a kis kezecskéivel.
Amikor megtelt a tepsink, ecsettel tojással kentük meg és a kis bogyókkal, magokkal és petrezselyemmel kidíszítettük.
Minimanót még az sem zökkentette ki a sütögetésből, hogy a háttérben több gyerek is érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal játszott, hátra-hátranézett, aztán folytatta a sütögetést.
Majd a folyamat végén megéhezett, kézmosás után benyomott egy egész almát és két nagy darabot az általa készített friss sütiből. Persze mindez annyira kifárasztotta, hogy hazafelé az első sarkoknál elaludt az autóban.