A szokásos februári síelésen voltunk. 
Ms Mini gyakorol hetente az ovival is, de a legnagyobb lendületet persze mindig akkor kapja, ha egész nap lehet gyakorolni, vagyis suppsuppolni a hegyen. Tavaly Nassfelden kapott rá az ízére, akkor már teljesen egyedül lejött egy hosszú piros! pályán is. Mondogatta is, hogy: " menjünk a nagy felvonóval!!! ". Hát mentünk :-)

A mostani alkalommal velünk volt még egy kislány is, így azért Ms Mininek is volt egy kis társasága. Persze velem és a többiekkel is szeret síelni, de hát mindenki tudja, hogy gyereknek gyerek a társasága. Pont kétszer annyi idős, mint Minimanó, mégis annyira egyszerre szelték a havat, hogy jó volt nézni a manókat együtt. Annyira ügyes és lelkes volt Ms Mini, egyetlen egyszer nem hangzott el sírás vagy nyávogás, végig bírta, hogy leérjünk a hegyről. 
Hol én mentem utánuk, hol azt kérte, hogy menjek elől és ő majd követ engem. A legjobban az erdőben kanyargó utakat szerette, ha látott egyet a felvonóból, akkor rögtön szólt, hogy ezen az úton jöjjünk, mert ez az erdőben megy. Ezek az utak többnyire egyenesek és hosszúak, kék színnel jelöltek, így volt egyszer kétszer, hogy megizzadtunk rendesen mire a végére értünk, mert annyit kellett botozni. Ms Mininek nincsen még botja, így ő ebből a jóból kimaradt, nekem kellett tolni, vagy húzni. Én izzadtam, ő meg siklott a havon és élvezte, amit a szeme ragyogásából és a hatalmas mosolyból az arcán lehetett látni. 
A lejtőkhöz érve aztán úgy kanyargott lefele, mint egy kígyó. Alig győztem követni a kacskaringós vonalakat, amiket húzott. 

A napi menü, ha a hegyen voltunk akkor sült krumpli ketchuppal és forró csoki habbal volt. Ebből az utóbbiból többnyire csak a hab és egy-két korty fogyott, de mit számít az ilyenkor, egy fárasztó délelőtt után...
Volt két nap, amikor nem volt kedv és lelkesedés, hogy felmenjünk a pályára, sőt a második alkalommal az volt az indok, hogy köhög és ki kell pihenni, nehogy még jobban megbetegedjen. Manóvári féle logika és érvelés, de hatásos.

Ezeken a napokon így otthon maradtunk és színezés, rajzolás mellett, társasoztunk, kártyáztunk, játszottunk. Annyira rákapott a játékokra, hogy szinte az egész napunkat azzal töltöttünk. Aztán mikor megjött a gyerektárs, akkor ketten elvonultak tenni-venni ;-) 

Nagyon büszkék lehetünk Minimanóra, mert erős, lelkes, kitartó és elképesztően ügyes és okos is. De aki ismeri, annak ezzel nem is mondok nagy újdonságot, de ilyenkor minden nap látható és érezhető a fejlődése, kibontakozása. 

Pénteken jöttünk kettesben haza vonattal. Most vonatozott Ms Mini először. (Azt mondta, hogy metróztunk már, többször nevezte a vonatot metrónak és fordítva.) Elég hosszú út volt, több mint 8 óra, de türelmesen végigülte. Kicsit hosszú út volt, így elsőre, élvezte is, de inkább a kindertojásban lévő figurákkal játszottunk, mint hogy a tájat nézegessük. Való igaz, hogy az nem volt annyira izgalmas, mint a pegazus, mókus, helló kitty trió kalandjai a vonaton. 
A végét már nehezen bírta, de aztán szerencsésen megérkeztünk és Apuka elvarázsolta és onnantól kezdve más nem volt, csak ő és a meglepetések, amik otthon várták. :-)