Imák, gyertyák ... 

Szorít és fojtogat az érzés, a fájdalom. Kétségbeesést és rettegést érzek. Nyelni is alig tudok. Nem hiszem el, nem lehet elhinni, hogy ez van, főleg ha a családban történik ilyen. Mindig azt gondolod, ez valaki mással történhet meg. De most nem, most itt van.  Elhomályosul a látásom, megtelik könnyel a szemem és lecsordul végig az arcomon, s már zokogok is. Miért ? Miért? Miért? 
És Te mit érzel? 

(Jobb megosztani a fájdalmat, "segítséget" kérni, vagy csak sokat beszélni róla. Lehet, hogy ez az út inkább nőies szemlélet, mert mi érzékenyebbek és érzelmesebbek vagyunk, de mindkét nem, a férfi és a nő is érez jót, rosszat, boldogságot, fájdalmat, csak nem egyformán dolgozzák fel, nem egyformán élik meg ugyan azt.)