Ma voltunk először csiri-biri tornán Ms Minivel. Noha már egy ideje járhatna, valahogy még nem sikerült összehoznunk.

Most azonban erőt vettem magamon és elhatároztam, ha a fene fenét eszik is, pénteken elmegyünk és kész.

9:15-kor kezdődött úgyhogy fél 9-kor már úton is voltunk, nehogy lekéssünk bármit is.

Természetesen szokásunkhoz híven - köztudomású, hogy nem szeretünk késni sehonnan, sőt ... - már 8:51-kor ott virított az autó szélvédőjén a parkolási matrica. Maradt egy kis időnk aklimatizálódni, úgyhogy hintáztunk kicsit és felmértük a terepet gyerekfelhozatal szinten.

Jó sokan összegyűltünk 9:15-ig , de mindenki nagyon lelkesen várta már a foglalkozást. Johanna kevésbé a foglalkozás várásával volt elfoglalva. Őt inkább a gyerekek érdekelték. Nem meglepő módon.

Végre valahára elérkezett a várva várt kezdés , méghozzá egy ismert dallal : Pál,Kata,Péter...

A különböző feladatokat - futás, karlendítés miegymás - Mini főleg még csak a szemével követte, de olyan gyorsan zajlottak az események, hogy nem csodálom, hogy szegény alig tudta követni. Nekem sem volt egyszerű, de a következő alkalommal már biztosan jobban megy mindkettőnknek.

Az utolsó 20 percben különböző fejlesztő játékok kerültek elő a szekrényből. Johannát a bújócska és a labdák érdekelték leginkább.  A szívem majd megszakadt, amikor két labdát szeretett volna elkérni egy nagyobb kisfiútól, de ő nem adta oda. Minimanó ment, csak ment kinyújtott karral felé, de nem kapta meg. Én meg álltam és néztem, hogy mi lesz a vége. Szerencsére a kisfiú egy idő után ráunt a labdákra, így nagy nehezen megszerezte őket Ms Mini. Lassan vége is lett a tornának, amin kellőképpen elfáradtunk mind a ketten. Sajnos csak egyikünknek sikerült elaludnia hazafelé a kocsiban. 

Jövő héten újra megyünk!